Fanni (21) - Kick box világbajnok, egyetemista
"21 éves duális képzésben résztvevő egyetemista lányként meg kellett tanulnom jól beosztani az időmet. Sokat stresszeltem a munkám és a tanulmányaim, illetve magánéleti problémák miatt is. Azt is meg kell említenem, hogy az alkatommal sem voltam megelégedve.
Volt egy kritikus fogyás az életemben, ami hozzájárult a ciklusom késleltetéséhez és teljes felborulásához. Jártam nőgyógyászhoz, aki fogamzásgátló hormontablettát írt fel ami ideiglenesen hatott, de aztán megint kimaradt többször is. Akkor újra elmentem, kaptam más gyógyszert, az is ennyit ért.
Már kezdtem tanácstalanná válni, de azért nem adtam fel. Szeretnék a jövőben gyermeket. Amikor Mártival találkoztam, a súlyom már normális volt, azonban a ciklusomon ez még nem igazán segített. Elmondtam a panaszomat neki és végig figyelmesen hallgatott. Ellátott rengeteg hasznos tanáccsal, vitaminokkal. Javasolt egy diétát is, amivel helyreállíthatom a vércukorszintemet, szálkásít és a rendszerezettebb étkezéssel a ciklusomat is helyrebillenti. Sajnos az elején nehezen ment a szokások rabjaként, de végül ez vált megszokottá Márti motiválásának hála. 4 hét után már jelentős változások történtek a testemben. Csak abban az időpontban jelezte a testem, hogy éhes, amit megszokott és a ciklusom is rendeződni látszott. Következő hónapban is lejátszódott ugyanez. Azóta is rendszeresen az életem részévé vált. Bár a diétát abbabagytam, a vitaminok szedését nem. Így sem változott hormonálisan bennem negatívan semmi. Csak egy útmutatás kellett a testemnek, hogyan kell jobban működnie. És ezt az útmutatást Mártinak köszönhetem!
Meleg szívvel ajánlom mindenkinek a HONU Egészségfejlesztő Kft-t, hiszen az egészségünk az első."